Szolgálat és felelősség – Huszonöt év a vármegye közösségéért
Negyedszázad a közigazgatásban nem csupán szakmai pályaív, hanem értékrend, elköteleződés és közösség iránti hűség története is. Páldi Tamás, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat Térségfejlesztési és Külügyi Irodának vezetője vall hivatásról, a vármegyei szolgálat rangjáról és a család megtartó erejéről.
– Immár huszonöt éve dolgozik a közigazgatás területén. Mi az a belső motiváció vagy érték, amely mindvégig ezen a pályán tartotta, és mi adja ennek a hivatásnak az igazi szépségét?
– Őszintén szólva nem volt bennem tudatos döntés, hogy „közigazgatásban szeretnék dolgozni”. Nem volt a családomban hivatali pálya, nem volt kijelölt út. Mégis, valami már fiatalon ebbe az irányba terelt. Közgazdasági szakközépiskolában tanultam, és a szakmai gyakorlatomat szülővárosom, Kunhegyes önkormányzatánál töltöttem. Igazgatási ügyintézői végzettséget szereztem, és ott tapasztaltam meg először, hogy a közigazgatás nem papírokról szól, hanem emberekről, közösségekről és felelősségről. A felsőfokú tanulmányaim során már tudatosabban kezdett érdekelni egy település vagy térség működése és fejlesztése. Városüzemeltetési szakirányon végeztem, a szakdolgozatomat pedig a Tisza-tó egyik településének fejlesztési lehetőségeiről írtam. A kutatómunkát már az akkori megyei önkormányzatnál végeztem – így tulajdonképpen már hallgatóként beleláttam a térségi gondolkodásba.
A közigazgatás szépsége számomra abban rejlik, hogy hosszú távon lehet gondolkodni. Nem egy-egy projektben, hanem közösségek jövőjében. Ebben a munkában egyszerre van jelen a szakmaiság, a felelősség és a szolgálat. Utólag visszanézve azt látom, hogy a családi házból hozott fegyelem, a munkához való alázat és az igényesség jól illeszkedett ehhez a pályához. Talán ezért maradtam benne 25 éve – mert értékrendben is passzol hozzám.
– Mennyit változott a közigazgatás az elmúlt évtizedek során?
– Sokat. Talán többet is, mint azt kívülről gondolnánk. Nemcsak maga a közigazgatási rendszer alakult át, hanem a jogszabályi környezet is folyamatosan változott – sokszor a kor technikai és társadalmi fejlődéséhez igazodva. A digitalizáció, az elektronikus ügyintézés, az informatikai rendszerek megjelenése alapjaiban formálták át a mindennapi munkát.
Ugyanakkor egy dolog nem változott: az értékrend. A közigazgatás lényege ma is a szolgálat. Adófizetői forrásból működünk, ezért mindig az ügyfél az első. A cél nem csupán az, hogy jogszerű döntés szülessen, hanem hogy az emberek valódi segítséget kapjanak, és a lehető legmagasabb szakmai színvonalon legyenek kiszolgálva és az ügyfél elégedett legyen.
Én mindig nyitott voltam az új megoldásokra, minden olyan változásra, ami a munkát hatékonyabbá teszi. De közben fontosnak tartom azt a szemléletet is, amit talán „régi iskolának” nevezhetünk: felelősség, alaposság, szakmai igényesség. Ebben nagy szerepe volt azoknak a feletteseimnek és kollégáimnak, akiktől tanulhattam az évek során. Az ember egy pályaívet nem egyedül fut be – a környezete is formálja. Én szerencsés voltam, mert olyan közegben dolgozhattam, ahol az elkötelezettség és a szakmaiság természetes volt.
– A vármegyei önkormányzat hagyományosan rangot és felelősséget képvisel. Mi teszi különösen értékessé az itt végzett munkát?
– Valóban rangot jelent itt dolgozni – és ezt nemcsak kívülről látom így, hanem belülről is így érzem. A vármegyei lét számomra egyszerre jelent szakmai felelősséget és folyamatos fejlődési kényszert. Itt nem lehet „megérkezni” és hátradőlni. Magas színvonalon, folyamatosan képezve kell teljesíteni, mert a döntések és az előkészítő munka térségi szinten hatnak. Ehhez természetesen olyan kollégák kellenek, akik lojálisak, elhivatottak és szakmailag igényesek. Szerencsére ez a közeg ma is jelen van, és ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy szeretek itt dolgozni.
Minden nap, amikor belépek a 150 éves Vármegyeházára, megérint az épület hangulata és pátosza. Az ember érzi a történelmi folytonosságot, és azt, hogy egy nála jóval nagyobb rendszer része. Ez egyszerre felemelő és felelősségteljes érzés.
Ugyanakkor bennem soha nem volt tudatos „vágyódás” egy adott intézménybe. Fegyverneken is nagyon jól éreztem magam az első munkahelyemen, és ez ugyanígy igaz szülő- és lakótelepülésemre, Kunhegyesre is. Számomra mindig a közösség és a feladat volt a meghatározó.
A vármegye iránti lojalitás azonban több mint munkahelyi kötődés. Van benne egyfajta szeretet is: az az igény, hogy mindig többet és jobbat szeretnénk kihozni a térségből. Fejleszteni, építeni, előre vinni. Ehhez közös gondolatok, víziók és világos célok kellenek – mert meggyőződésem, hogy csak a folyamatos fejlődés visz előre.
– Kísérték-e pályáját mentorok, akik meghatározó hatással voltak szakmai fejlődésére és fontosnak tartja-e, hogy ugyanígy támogassa a fiatalabb generációt?
Igen, ez számomra különösen fontos kérdés. És talán egy kicsit korábbról kezdeném. Egy kiváló középiskolába járhattam, a mezőtúri Telekibe. Ott nemcsak komoly szakmai tudást kaptam, hanem közösséget is. Életre szóló barátságokat, sőt az onnan eredő házasságom révén életre szóló társat is. A mai napig büszkeséggel tölt el, hogy „Telekis” lehetek, és hálás vagyok az akkori iskola vezetőinek és tanárainak. A felsőoktatásban is meghatározó mestereim voltak. Külön szeretném megemlíteni Dr. Tóth Albert tanár urat, akinél szakdolgozhattam. Páratlan szakmai tudása és gondolkodásmódja sokat formált rajtam. A hivatali pályámon is több kiváló szakemberrel dolgozhattam együtt, de van valaki, akihez a szakmai fejlődésem különösen erősen kötődik: Rentzné dr. Bezdán Edit főjegyző asszony. Kiváló szakmai tudása, leleményessége, ugyanakkor minden helyzetben emberséges személyisége meghatározó volt számomra. Sajnos már nincs közöttünk, de ha valakinek, neki nagyon sokat köszönhetek – ezt így, ebben a formában is szeretném kimondani.
Hiszek abban, hogy senki nem egyedül építi fel a pályáját. Mindannyian kapunk útravalót, példát, iránymutatást. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy a fiatal generáció felé mi is nyitottak legyünk. Szükség van utánpótlásra, új gondolatokra, friss energiára. Remélem, hogy egy vonzó és kiszámítható életpálya ismét sokakat terel majd a közigazgatásba. De ehhez nekünk, tapasztaltabbaknak jó példával kell elöl járnunk – szakmaiságban, hozzáállásban és emberségben is. Ha üzenhetek a fiataloknak, akkor azt mondom: érdemes hosszú távon gondolkodni. A közigazgatás nem mindig látványos pálya, de értéket teremt, közösséget szolgál, és ha valaki szívvel-lélekkel végzi, mély és tartós hivatássá válhat.
– Az évek során során számos ismert közéleti, kulturális vagy gazdasági szereplővel találkozhatott. Van-e közöttük olyan személyiség, akinek megismerésére különösen büszke?
– Valóban, a közigazgatási munka egyik különleges hozadéka, hogy az ember sokféle területről érkező, ismert és elismert személyiségekkel találkozhat – politikusokkal, művészekkel, gazdasági szereplőkkel, sportolókkal. Én ezt mindig a munkám természetes részének tekintettem, és nagyon élvezem. Fontosnak tartom, hogy különböző gondolatok találkozzanak, ütközzenek, mert sokszor egy rövid beszélgetés, egy-egy félmondat is képes formálni az ember gondolkodását.
Nem szívesen emelnék ki konkrét neveket, mert minden találkozás másért volt értékes. Mindig tisztelettel és nyitottsággal közelítettem azokhoz, akikkel a munkám során kapcsolatba kerültem – számomra nem az ismertség a fontos, hanem az ember és a gondolat. A vármegyénk különösen gazdag kiváló személyiségekben. Tudósok, művészek, sportolók, közéleti szereplők kerültek ki innen, akikre méltán lehetünk büszkék. Jó érzés látni, hogy egy térség milyen értékeket tud adni az országnak és a világnak. Ami pedig talán a legérdekesebb tapasztalat: a „híres emberek” mögött is ugyanúgy ott van az ember. És ezek az emberi találkozások azok, amelyek igazán megmaradnak.
– Bár a közigazgatási munka formálisan hivatali keretek között zajlik, a gyakorlatban gyakran túlmutat a munkaidőn. A számos esti és hétvégi elfoglaltság mellett fennmaradó kevés szabadidőt mivel tölti?
– Valóban, a közigazgatás sokszor nem munkaidőhöz kötött. Előfordult már, hogy hajnal fél háromkor még telefonon egyeztettünk egy reggel nyolc óráig leadandó dokumentum szakmai tartalmáról. De ez a pálya ilyen – felelősséggel jár, és vannak helyzetek, amikor nincs „munkaidő vége”. Éppen ezért különösen fontos számomra, hogy a szabadidőmet tudatosan a családomnak szenteljem. A közéletben inkább hátrébb húzódva élem meg a magánéletet. A legnagyobb ajándék az életemben a családom: a feleségem, a kisfiam, a szüleim és a testvérem. Ők adják az igazi egyensúlyt. Családi kötődés fűz a Mátrához, ahol több mint tíz éve van egy családi közös nyaralónk. Sok munkát ad, de éppen ez benne a jó – a természet közvetlen közelsége teljesen másfajta feltöltődést jelent. Ott az ember kicsit kiszakad a napi döntések és határidők világából.
A sport is fontos része az életemnek – ma már inkább a pályán kívül, szurkolóként. Jó érzés együtt drukkolni, közösségben megélni a piros-fehér-zöld, a zöld-fehér és piros-fekete sikereket. A sport számomra ma már elsősorban közösségi élmény és feltöltődés.
Összességében azt mondhatom: a munkám felelősségteljes és sokszor intenzív, de a család és a természet segít abban, hogy mindig visszataláljak az egyensúlyhoz.
– Milyen szakmai és személyes terveket fogalmazna meg a következő huszonöt évre?
– Az elmúlt hónapok még inkább ráébresztettek arra, hogy az egészség megőrzése az egyik legfontosabb feladat. A munka, a felelősség, a célok mind csak akkor érnek valamit, ha van mögöttük testi és lelki egyensúly. Ezért a következő években tudatosan szeretnék figyelni erre. Ugyanakkor legalább ilyen fontos számomra az, hogy mindazt, amit az elmúlt 25 évben kaptam – szakmai tudást, értékrendet, példát – tovább tudjam adni. A kisfiamnak, a családomnak, a közvetlen munkatársaimnak. Hiszek abban, hogy a tapasztalat akkor válik igazán értékké, ha megosztjuk. Mindig is szerettem, ha az embereknek, a településvezetőknek világos céljaik vannak. A fejlődés nem történik magától, tudatos
munka és közös vízió kell hozzá. Ez bennem is így van: fontos az egyensúly, de ugyanilyen fontos a folyamatos szakmai fejlődés is.
A lojalitás és a vármegye iránti szeretet számomra nem üres szavak. A következő években is szeretném szolgálni ezt a közösséget, azokkal az értékekkel, amelyeket én is kaptam: fegyelemmel, alázattal és szakmai igényességgel. Ha 25 év múlva visszanézhetek, azt szeretném érezni, hogy nemcsak dolgoztam itt, hanem hozzá is tettem valamit ehhez a vármegyéhez.