Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat

Kövessen minket:

Egész napos program megyénk civil szervezeteinek vezetői, képviselői részére

Rendezvények, programok

ELNÖKI KÖSZÖNTŐ

Have Any Question?

Lorem ipsum dolor sit amet, consecte adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore

Egész napos programra várták ma megyénk civil szervezeteinek vezetőit, képviselőit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ és @CONTACT Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat szervezésében.

A program első részében a Nemzeti Együttműködési Alap 2022. évi pályázatai álltak a középpontban. Mint azt Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, október 4-én 10:00 órakor nyílik meg a NEA 2022. évi pályázati felülete. Hozzátette, hogy az elmúlt egy évben, a pandémia ellenére is, megyénk civil szervezetei mintegy fél milliárd forint összegben pályáztak eredményesen a NEA, a Magyar Falu Porgram vagy a Városi Civil Alap forrásaira.

Dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség főosztályvezetője elmondta, hogy a NEA forrásainak 2021. évi elosztásánál már fontos szempont volt, hogy a rendelkezésre álló nagyobb forrást, minél több szervezet kapja. 2021-ben 9,288 mrd Ft, 2022-ben már 10,869 mrd Ft áll rendelkezésre a Nemzeti Együttműködési Alapban a civil szervezetetek támogatására. Összehasonlításképpen, 2012-ben ez az összeg még 3,38 mrd Ft volt. Tavaly megyénkben 4-ből 3 szervezet nyert a NEA-s pályázatokon, amely mutató az országos átlag feletti. – mondta el a Miniszterelnökség szakembere.

Címkék:

Oszd meg itt :