Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat

Kövessen minket:

3. Karácsonyi Jótékonysági Vásár

Rendezvények, programok

ELNÖKI KÖSZÖNTŐ

Have Any Question?

Lorem ipsum dolor sit amet, consecte adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore

Több mint száz tálca sütemény, és húsznál is több mesés torta várta a nyitáskor már kígyózó sorban álló jótékonykodókat ma reggel Szolnokon, a Megyeházán.
Legalább háromszor annyi süteménynek is lett volna gazdája az idei jótékonysági rendezvényen, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg december 4-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat a Megyei Kormányhivatallal és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei igazgatóságával közösen. Ezúttal a nevelőszülőknél élő gyermekek karácsonyi ajándék vásárlását támogatja az adományból származó bevétel, amely az előzetes számolások alapján a tavalyival megegyező, mintegy fél millió forint nagyságrendű.
A hivatalos megnyitón Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke, Dr.Berkó Attila, megyei kormánymegbízott köszöntötte a vendégeket, majd Mikolyné Kozma Rozália, a JNSZ Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója és Rácpali Béla nevelőszülő mondott köszönetet a kezdeményezésért.
” A nálam nevelkedő gyermekektől sok szeretetet kapok. Van olyan gyermekem, akit 12 éve nevelek és minden áldott este tőlem is és a feleségemtől is jóéjt puszival köszön el – mondta Rácpali Béla, aki kilenc gyermek nevelőszülője volt eddig.
A jótékonysági vásáron mini koncertet adott a Szolnoki Légierő Zenekar és fellépett a Szentesi Szilver Tánccsoport tiszaföldvári két táncospárja.
Hálásan köszönjük mindenkinek, aki eljött és adományával támogatta a nevelőszülőknél élő gyermekek karácsonyát és köszönjük mindenkinek, aki ajándéktárgy vagy sütemény felajánlással segített, szívét-lelkét, segítő szándékát belesütve, beledolgozva a végeredménybe!


Jövőre – sok tapasztalattal gazdagabban – találkozunk!

Címkék:

Kiemelt hírek

Oszd meg itt :